ProZ.com translation contests »
11th ProZ.com translation contest: "Contemporary society" » English to Hungarian » Entry by Margit Matern


Source text in English

Translation by Margit Matern (#13604)

We're accustomed to glamour in London SE26: Kelly Brook and Jason Statham used to live above the dentist. But when Anouska Hempel's heels hit the cracked cement of the parking space outside my flat, it's hard not to think of those Picture Post photographs of royalty visiting bombed-out families during the second world war. Her mission in my modest tract of suburbia is, however, about more than offering sympathy. Hempel—the woman who invented the boutique hotel before it bore any such proprietary name—has come to give me information for which, judging by the spreads in interiors magazines and anxious postings on online DIY forums, half the property-owners in the Western world seem desperate: how to give an ordinary home the look and the vibe of a five-star, £750-a-night hotel suite. To Hem­pelise, in this case, a modest conversion flat formed from the middle slice of a three-storey Victorian semi.

"You could do it," she says, casting an eye around my kitchen. "Anyone could do it. Absolutely no reason why not. But there has to be continuity between the rooms. A single idea must be followed through." She looks out wistfully over the fire escape. "And you'd have to buy the house next door, of course." That's a joke. I think.

...

It's worth pausing, though, to consider the oddness of this impulse. The hotel room is an amnesiac space. We would be troubled if it bore any sign of a previous occupant, particularly as many of us go to hotels in order to do things we would not do at home. We expect a hotel room to be cleaned as thoroughly as if a corpse had just been hauled from the bed. (In some cases, this will actually have happened.) The domestic interior embodies the opposite idea: it is a repository of memories. The story of its inhabitants ought to be there in the photos on the mantelpiece, the pictures on the wall, the books on the shelves. If hotel rooms were people, they would be smiling lobotomy patients or plausible psychopaths.
Számunkra, London SE26 lakói számára nem ismeretlen a luxus és a csillogás: Kelly Brook és Jason Statham is itt lakott valamikor a fogorvos felett. Amikor azonban Anouska Hempel cipősarkát hallottam kopogni a lakásom előtt a parkoló töredezett aszfaltján, nehéz volt nem azokra a Picture Post hasábjain megjelenő képekre gondolni, amelyeken a királyi ház tagjai voltak láthatók, akik a második világháború kibombázott családjait látogatták meg. Hempel látogatása ebben a szerény külvárosban több volt mint részvétnyilvánítás. Hempel – aki feltalálta a butik-szállodát, mielőtt az még ezt a nevet elnyerte volna – eljött hozzám és tanáccsal látott el. Ismerve a lakberendezéssel foglalkozó folyóiratok és az online „Csináld magad” fórumok népszerűségét egy ilyen tanácsért a lakástulajdonosok fele a nyugati féltekén mindent megadott volna: hogyan alakítsd át szokványos otthonodat, hogyan lehet egy ötcsillagos, 750 fontos szállodai lakosztály csillogását kölcsönözni egy átlagos lakásnak? Az én esetemben egy kétemeletes viktoriánus ikerház középső részéből átalakított szerény lakást kellett „hempelezni”.
„Meg tudod csinálni.’ – mondta, miközben körülpillantott a konyhámban. „Bárki meg tudná csinálni. Nem látom semmi okát annak, hogy miért ne. De a szobák között kell lenni valami folytonosságnak. Egy egyszerű ötletet kell végigvinni.” És néz vágyakozva a tűzlépcső felé. „Természetesen meg kellene venned a szomszédos házat.” Ez csak valami vicc lehet, gondoltam.
…
Álljunk meg azonban egy pillanatra, és vegyük szemügyre e hirtelen ötlet furcsaságát. A szállodai szobák amnéziában szenvedő helyiségek. Zavarban lennénk, ha a szoba bármiben emlékeztetne bennünket előző lakójára. Különös tekintettel arra, hogy nagyon sokan azért megyünk szállodába, ott olyasmit csináljunk, amit otthon nem tennénk. Mit is várunk? A szállodai szoba legyen olyan tiszta, mintha előzőleg egy holttestet távolítottak volna el az ágyból. (Némely esetekben ez így is történik.) A szobabelső viszont pont az ellenkező elvet követi: az az emlékek tárháza. A lakók történetét meg kell jeleníteni: fényképek a kandalló párkányán, képek a falon, könyvek a polcokon. Ha a szállodai szobák emberek lennének, lehetnének agyműtétre váró mosolygó páciensek vagy esetleg pszichopaták.


Discuss this entry